Fogbeültetés Szeged – Implantáció

Leider ist der Eintrag nur auf Ungarisch und Amerikanisches Englisch verfügbar.

Fogbeültetés Szeged – Implantáció

A Fehér Dent Altatásos Fogászat szegedi rendelőjében használt implantációs rendszerek: Denti implantátum, Camlog implantátum, Pitt-Easy implantátum, Nobel Biocare implantátum, Zimmer implantátum, IMTEC mini implantátum rendszer

Milyen előnyei vannak a fogászati implantációnak, fogbeültetésnek?

  • Az ép fogakat megkímélhetjük a lecsiszolástól.
  • Rágófogak hiánya esetén olykor elkerülhető a részleges kivehető fogpótlás készítése, amely ronthatná a komfortérzetet a szájban.
  • Teljes fogatlanság esetén elmozdulás nélküli kivehető műfogsort készíthetünk implantátumokra, vagy akár rögzített (nem kivehető) fogpótlások is rögzülhetnek implantátumokon.
  • Időben végrehajtott implantációval elkerülhető a fogak elvesztésének következtében kialakuló csontlebontódás.
  • Azokon is segíteni lehet, akik nem szeretnének maguknak kivehető fogpótlást.
  • A remek komfortérzet mellett még a páciens önbizalma is erősödik, elősegítve, hogy ne következzen be nagyobb törés a társas kapcsolataiban.
Miként zajlik az implantátum beültetése a Fehér Dent Altatásos Fogászatnál?

Az implantátumok segítségével készülő fogpótlások kivitelezése gondosan megtervezett, komoly körültekintést igénylő folyamat. Két szakterület alaposan összehangolt munkájára van szükség. Az egyik a fogpótlást készítő fogorvos, míg a másik az implantológus. Miután tájékozódott a páciens általános egészségügyi állapotáról, esetleges betegségeiről, a szedett gyógyszereiről, a fogpótlást készítő fogszakorvos tervet készít a megvalósításra váró fogműről. Az implantológussal (szájsebésszel) közösen megtervezik az implantátum(ok) helyét. Ehhez szükség van tanulmány gipszmintára, röntgenfelvételre, nagyon alapos fogászati vizsgálatra, esetleg más, speciális vizsgálatokra is. A legszerencsésebb eset az, amikor az implantológus és a fogpótlást készítő személy azonos.

A tervek elkészültét követően a páciens alapos, mindenre kiterjedő tájékoztatása kerül sorra, és ha beleegyezését adja a beavatkozáshoz, akkor elhelyezésre kerül a csontban az implantátum. Amennyiben szükséges, akkor előzőleg az implantátum befogadására alkalmassá teszi a kijelölt területet. (Pl. helyi gyulladások megszüntetésével, arcüreg feltöltéssel, csontpótlással, stb.) A műtét helyi érzéstelenítéssel történik, kórházi bennfekvésre nincsen szüksége pácienseinknek. A nyálkahártyán keletkezett sebet összevarrják, és innentől számítva 3-6 hónap a gyógyulási ideje, ami alatt az implantátumra a csont ránő, és megfelelően rögzül. Átmenetileg előfordulhat kisebb duzzanat és elszíneződés. Erős fájdalmaktól nem kell tartania a páciensnek. A gyógyulás idejére ideiglenes pótlás készíthető, így nem kell foghíjjal élnie a betegnek. A rendszeres ellenőrzés a gyógyulás ideje alatt is fontos! A gyógyulást követően az implantátum fölött kis metszést ejtenek, hogy eltávolítsák a gyógyulási csavart és ínyformázó csavarra cseréljék. Kis idő elteltével lenyomatvételre kerül sor, amelynek alapján a fogtechnikus elkészíti a terv szerinti fogpótlást. Miután a fogorvos elhelyezi a szájban a fogművet, kb. 4-6 havonta ellenőrzésekre kell járnia a páciensnek.

Teendők a műtét előtt és a műtétet követően

Előtte:

  • Tájékoztassa fogorvosát betegségeiről, ismert allergiájáról és az Ön által szedett gyógyszerekről!
  • Ne éhgyomorral érkezzen a műtétre! Nyugodtan étkezzen a szokott módon.
  • A beavatkozást végző orvossal korábban már egyeztetett gyógyszereit vegye be!
  • Kísérőt hozzon magával!

Utána:

  • Ne vezessen gépjárművet, mert az érzéstelenítő lassítja a reflexeit!
  • Kívülről tegyen hideg borogatást a műtéti területre!
  • Amennyiben szükségessé válik, akkor vegyen be fájdalomcsillapítót!
  • Csak az érzéstelenítő hatásának elmúltával egyen bármit is!
  • A műtét napján ne fogyasszon kávét, és alkoholt! Ne dohányozzon!
  • Két napig tartózkodjon a tejtermékek fogyasztásától!
  • A fogorvostól kapott egyéb utasításokat maradéktalanul tartsa be!

A szájba került fogművet ugyanúgy karban kell tartani, mint a saját fogakat szokás, esetleg különféle speciális eszközök segítségét is igénybe kell venni, mint pl. fogköz-tisztító kefe vagy fogselyem. A helyes fogmosási technikát a fogorvos szívesen megmutatja, és elmagyarázza az eszközök megfelelő használatát is. Kb. félévente ellenőriztetni kell a fogorvossal a fogpótlást, hogy az minél tovább, és hiba nélkül betölthesse funkcióját.

Forduljon hozzánk bizalommal akkor is, ha már átesett az implantációs eljáráson, de nem elégedett a kezelés eredményével. Mindenképp keressen fel minket, ha a beültetett implantátum mozog, fáj vagy ha váladékozás, vérzés jelentkezik. Várjuk rendelőnkben konzultációra, egyeztessen időpontot elérhetőségeink bármelyikén!

Kezelésük

Milyen anyagokat használnak implantátumok készítéséhez?
Milyen anyagokat használnak implantátumok készítéséhez?

Az emberi szervezetbe (esetünkben az állcsontba) kizárólag szövetbarát anyagok ültethetők be, hogy ne okozhassanak semmilyen károsodást, a szövetek befogadják, és ne lökődjenek ki a szervezetből. A feltételeknek a titán, és az alumínium-oxid kerámia felel meg leginkább, ezért a fogászatban előszeretettel alkalmazzák ezeket. Az implantátumok legtöbbször henger, vagy kúp alakúak, a megfelelő helyeken csavarmenetesek, illetve önmetszők, kb. 7-21 mm hosszúak, 2,5-6 mm átmérővel, a nyaki részeken mikro-gyűrűk találhatók. Felszínüket minél érdesebbre alakítják ki homokfúvással és savmaratással, hogy a csont minél jobban ránőhessen, biztosítva ezzel a korrekt rögzítést.

Mennyi ideig tölti be funkcióját az implantátum?
Mennyi ideig tölti be funkcióját az implantátum?

Megfelelő szájhigiénia, és rendszeres fogorvosi kontroll mellett garantálható az implantátumok hosszú távú használhatósága, ami azt jelenti, hogy élettartama a szomszédos fogakéval azonos lehet. Az implantátumokra készített fogpótlások (koronák, hidak, műfogsorok) szinte a nap minden órájában valamilyen igénybevételnek vannak kitéve, ezért ezeket 10-15 évente célszerű kicserélni, ám az implantátumot nem kell cserélni.

Jár-e kockázatokkal az implantációs műtét?
Jár-e kockázatokkal az implantációs műtét?

Az implantációt helyi érzéstelenítés mellett végezzük. Az általunk alkalmazott érzéstelenítő szereknek allergiát kiváltó hatása jelenleg nem ismert. Mint ahogyan sok más műtét esetében, úgy itt is előfordulhat, hogy még a legnagyobb körültekintés ellenére is sérülnek a műtéti terület környezetében más képletek, ám ennek lehetősége a gondos tervezésnek, és a precíz kivitelezési technikáknak köszönhetően minimálisra csökkenthető. Ahogyan az emberi szervezetbe utólag beültetett idegen anyagoknál (szöveteknél), úgy itt is kockázati tényező lehet a kilökődés. Fogászati implantátumoknál nagyon ritka jelenségnek tekinthetjük a kilökődést, és minden egyes esetben megállapítható annak kiváltó oka.

Bárkin elvégezhető a fogbeültetés?
Bárkin elvégezhető a fogbeültetés?

A legkorszerűbb eljárásoknak köszönhetően kijelenthető, hogy igazából mindenkin elvégezhető beavatkozásról beszélhetünk. Az ideális kezelendő személy teljesen egészséges, és megfelelő adottságokkal (pl. állkapocs-csont mennyisége és minősége) rendelkezik az implantátum fogadásához. A kizáró okok között tartjuk számon, ha valaki erős dohányos vagy ha bizonyos gyógyszereket szed. Minden esetben külön megfontolás tárgyát képezi az implantáció, ha a jelölt cukorbeteg vagy vérzékenységben szenved.

Hogyan készül az implantáció?
Hogyan készül az implantáció?

Az implantátumok segítségével készülő fogpótlások kivitelezése gondosan megtervezett, komoly körültekintést igénylő folyamat. Két szakterület alaposan összehangolt munkájára van szükség. Az egyik a fogpótlást készítő fogorvos, míg a másik a dento-alveolaris szájsebész, azaz implantológus. Miután tájékozódott a páciens általános egészségügyi állapotáról, esetleges betegségeiről, a szedett gyógyszereiről, a fogpótlást készítő fogszakorvos tervet készít a megvalósításra váró fogműről. Az implantológussal (szájsebésszel) közösen megtervezik az implantátum(ok) helyét. Ehhez szükség van tanulmány gipszmintára, röntgenfelvételre, nagyon alapos fogászati vizsgálatra, esetleg más, speciális vizsgálatokra is. A legszerencsésebb eset, amikor az implantológus és a fogpótlást készítő személy azonos.

Check-in

How is implant surgery performed at Fehér Dent Aesthetic Dental Clinic?

When we have the plan for your implant, we inform you about the details of the procedure, and if you give your consent, we place the implant into your jaw bone. If it is necessary, we perform other interventions to prepare the place for the implant (infection control, sinus lift, bone substitution). Implant surgery is performed using local anaesthesia, you do not need to go to hospital. After placing the implant, we close the wound on the gum with stitches. Healing takes 3-6 months. During this period the bone grows around and secures the implant. After the operation you may experience swelling or discoloration, but they are temporary. You are not likely to develop severe pain. A temporary prosthesis is fabricated for you to wear during the healing period, so you will not have an unsightly gap in your mouth. You are advised to make regular visits to your dentist while your bone is healing. When the bone has healed, we make a tiny cut on the gum over the implant, remove the healing screw and attach another type of screw to shape the gum. After a short period of time we take impression of your implant and the technician fabricates the prosthesis. After the prosthesis is attached to the implant, you are required to have regular visits to the office every 4-6 months.

Hogyan készül az implantáció? Az implantátumok segítségével készülő fogpótlások kivitelezése gondosan megtervezett, komoly körültekintést igénylő folyamat. Két szakterület alaposan összehangolt munkájára van szükség. Az egyik a fogpótlást készítő fogorvos, míg a másik a dento-alveolaris szájsebész, azaz implantológus. Miután tájékozódott a páciens általános egészségügyi állapotáról, esetleges betegségeiről, a szedett gyógyszereiről, a fogpótlást készítő fogszakorvos tervet készít a megvalósításra váró fogműről. Az implantológussal (szájsebésszel) közösen megtervezik az implantátum(ok) helyét. Ehhez szükség van tanulmány gipszmintára, röntgenfelvételre, nagyon alapos fogászati vizsgálatra, esetleg más, speciális vizsgálatokra is. A legszerencsésebb eset, amikor az implantológus és a fogpótlást készítő személy azonos.

Gyakran ismételt kérdések

Teendők a műtét előtt

Az ép fogakat megkímélhetjük a lecsiszolástól.
Rágófogak hiánya esetén olykor elkerülhető a részleges kivehető fogpótlás készítése, amely ronthatná a komfortérzetet a szájban.
Teljes fogatlanság esetén elmozdulás nélküli kivehető műfogsort készíthetünk implantátumokra vagy akár rögzített (nem kivehető) fogpótlások is rögzülhetnek implantátumokon.
Időben végrehajtott implantációval elkerülhető a fogak elvesztésének következtében kialakuló csontlebontódás.
Azokon is segíteni lehet, akik nem szeretnének maguknak kivehető fogpótlást.
A remek komfortérzet mellett még a páciens önbizalma is erősödik, elősegítve, hogy ne következzen be nagyobb törés a társas kapcsolataiban.

Milyen anyagokat használnak implantátumok készítéséhez?

Az emberi szervezetbe (esetünkben az állcsontba) kizárólag szövetbarát anyagok ültethetők be, hogy ne okozhassanak semmilyen károsodást, a szövetek befogadják, és ne lökődjenek ki a szervezetből. A feltételeknek a titán és az alumínium-oxid kerámia felel meg leginkább, ezért a fogászatban előszeretettel alkalmazzák ezeket. Az implantátumok legtöbbször henger, vagy kúp alakúak, a megfelelő helyeken csavarmenetesek, illetve önmetszők, kb. 7-21 mm hosszúak, 2,5-6 mm átmérővel, a nyaki részeken mikro-gyűrűk találhatók. Felszínüket minél érdesebbre alakítják ki homokfúvással és savmaratással, hogy a csont minél jobban ránőhessen, biztosítva ezzel a korrekt rögzítést.

Mennyi ideig tölti be funkcióját az implantátum?

Megfelelő szájhigiénia, és rendszeres fogorvosi kontroll mellett garantálható az implantátumok hosszú távú használhatósága, ami azt jelenti, hogy élettartama a szomszédos fogakéval azonos lehet. Az implantátumokra készített fogpótlások (koronák, hidak, műfogsorok) szinte a nap minden órájában valamilyen igénybevételnek vannak kitéve, ezért ezeket 10-15 évente célszerű kicserélni, ám az implantátumot nem kell cserélni.

Jár-e kockázatokkal az implantációs műtét?

Az implantációt helyi érzéstelenítés mellett végezzük. Az általunk alkalmazott érzéstelenítő szereknek allergiát kiváltó hatása jelenleg nem ismert. Mint ahogyan sok más műtét esetében, úgy itt is előfordulhat, hogy még a legnagyobb körültekintés ellenére is sérülnek a műtéti terület környezetében más képletek, ám ennek lehetősége a gondos tervezésnek és a precíz kivitelezési technikáknak köszönhetően minimálisra csökkenthető. Ahogyan az emberi szervezetbe utólag beültetett idegen anyagoknál (szöveteknél), úgy itt is kockázati tényező lehet a kilökődés. Fogászati implantátumoknál nagyon ritka jelenségnek tekinthetjük a kilökődést, és minden egyes esetben megállapítható annak kiváltó oka.

Bárkin elvégezhető a fogbeültetés?

A legkorszerűbb eljárásoknak köszönhetően kijelenthető, hogy igazából mindenkin elvégezhető beavatkozásról beszélhetünk. Az ideális kezelendő személy teljesen egészséges és megfelelő adottságokkal (pl. állkapocs-csont mennyisége, és minősége) rendelkezik az implantátum fogadásához. A kizáró okok között tartjuk számon, ha valaki erős dohányos, vagy ha bizonyos gyógyszereket szed. Minden esetben külön megfontolás tárgyát képezi az implantáció, ha a jelölt cukorbeteg vagy vérzékenységben szenved.

Hogyan készül az implantáció?

Az implantátumok segítségével készülő fogpótlások kivitelezése gondosan megtervezett, komoly körültekintést igénylő folyamat. Két szakterület alaposan összehangolt munkájára van szükség. Az egyik a fogpótlást készítő fogorvos, míg a másik a dento-alveolaris szájsebész, azaz implantológus. Miután tájékozódott a páciens általános egészségügyi állapotáról, esetleges betegségeiről, a szedett gyógyszereiről, a fogpótlást készítő fogszakorvos tervet készít a megvalósításra váró fogműről. Az implantológussal (szájsebésszel) közösen megtervezik az implantátum(ok) helyét. Ehhez szükség van tanulmány gipszmintára, röntgenfelvételre, nagyon alapos fogászati vizsgálatra, esetleg más speciális vizsgálatokra is. A legszerencsésebb eset, amikor az implantológus, és a fogpótlást készítő személy azonos.

Miként zajlik az implantátum beültetése a Fehér Dent Altatásos Fogászatnál?

A tervek elkészültét követően a páciens alapos, mindenre kiterjedő tájékoztatása kerül sorra, és ha beleegyezését adja a beavatkozáshoz, akkor elhelyezésre kerül a csontban az implantátum. Amennyiben szükséges, akkor előzőleg az implantátum befogadására alkalmassá teszi a kijelölt területet. (Pl. helyi gyulladások megszüntetésével, arcüreg feltöltéssel, csontpótlással, stb.) A műtét helyi érzéstelenítéssel történik, kórházi bennfekvésre nincsen szüksége a páciensnek. A nyálkahártyán keletkezett sebet összevarrják, és innentől számítva 3-6 hónap a gyógyulási ideje, ami alatt az implantátumra a csont ránő, és megfelelően rögzül. Átmenetileg előfordulhat kisebb duzzanat, és elszíneződés. Erős fájdalmaktól nem kell tartania a páciensnek. A gyógyulás idejére ideiglenes pótlás készíthető, így nem kell foghíjjal élnie a betegnek. A rendszeres ellenőrzés a gyógyulás ideje alatt is fontos! A gyógyulást követően az implantátum fölött kis metszést ejtenek, hogy eltávolítsák a gyógyulási csavart és ínyformázó csavarra cseréljék. Kis idő elteltével lenyomatvételre kerül sor, amelynek alapján a fogtechnikus elkészíti a terv szerinti fogpótlást. Miután a fogorvos elhelyezi a szájban a fogművet, úgy 4-6 havonta ellenőrzésekre kell járnia a páciensnek.

Létezik-e olyan betegség, amely kizárja az implantátum beültetését?

Az implantációs fogpótlás szinte bárkinél alkalmazható, amennyiben befejeződött az állcsont növekedése, ami általában 18 éves korra történik meg. Van azonban néhány eset, amikor a fogbeültetés nem történhet meg bizonyos kizáró tényezők miatt.

Az implantáció akkor nem végezhető el, ha a páciens egészségi állapota befolyásolja az implantátum beültetésének sikerességét (az implantátum csontosodását), vagy az implantátum negatív hatással lehet a páciens szervezetére, meglévő betegségének állapotára.

Esetenként, a kizáró tényezők bizonyos fokú megléte ellenére is elvégezhető az implantáció, ezért fontos, hogy konzultáljon fogorvosával egészségi állapotáról, meglévő betegségéről, és vigye magával korábbi leleteit!

A kockázati tényezőket minden páciens esetében külön szükséges mérlegelni, azonban az alábbi esetekben fennállhat a lehetőség, hogy a fogorvos úgy ítéli meg, hogy nem végezheti el az implantációs fogpótlást: súlyos cukorbetegség, súlyos autoimmun betegség, súlyos csontritkulás, súlyos szív- és érrendszeri betegség, súlyos véralvadási zavar, daganatos betegségek, erős szenvedélybetegség: dohányzás, alkoholfogyasztás.

Cukorbetegség miatt gyakran jelentkezhetnek komplikációk, melyek annak tudhatók be, hogy a nem megfelelő vércukorszint pusztítja a fehérvérsejteket, amelyek a szervezetet védik a bakteriális fertőzésekkel szemben. A cukorbetegeknél ezért gyakrabban fordul elő fogágybetegség és fogínygyulladás, amelyek rontják az implantátum beültetésének sikerességét. Szintén probléma lehet, hogy a nem megfelelően beállított vércukorszint lassabb gyógyulást eredményez.

Fontos tudni: cukorbetegség esetén, a páciens kaphat implantátumot, amennyiben folyamatos ellenőrzésen vesz részt a kezelés ideje alatt, és megfelelően beállított vércukorszinttel rendelkezik.

Autoimmun betegség meglétekor, előre nem lehet tudni, hogyan fog reagálni a páciens szervezete az idegen testre, vagyis, hogy befogadja-e a titánból készült műgyökeret. Hasonló a helyzet a szív- és érrendszeri betegségeknél, a véralvadási zavaroknál, valamint a súlyos csontritkulás esetében is. Csontritkulásnál, a csontritkulásra szedett gyógyszer is rizikótényezőt jelenthet.

Kezelés alatt álló daganatos betegek nem kaphatnak implantátumot, mert az negatívan befolyásolhatja egészségi állapotukat. Ha a beteg gyógyultnak tekinthető, a kemoterápiás kezelés után 1 évvel kerülhet sor implantációs fogpótlásra.

Mivel a dohányzás szerepet játszik a fogágybetegségek kialakulásában, komoly kockázati tényezőt jelent a fogbeültetésnél. Az implantátum élettartama lényegesen lerövidülhet, és a rossz szájhigiénia akár a fogimplantátum elvesztését is okozhatja.

A fent említett esetekben, a fogorvos és páciens konzultációját követően, a fogorvos ellenőrzi a beteg egészségi állapotát, majd felvilágosítja a pácienst a lehetőségekről. A fogorvos azonban a fenti betegségek egyikénél sem vállalhat garanciát a fogpótlás sikerességére.

További információval kapcsolatban kérje fogorvosunk tájékoztatását! Jelentkezzen be a +36 70 775 74 43-os telefonszámon vagy az info@feherdent.hu email címen!

Válthat-e ki allergiás reakciót az implantátum?

Az alábbi esetekben fordulhat elő allergiás reakció:

  • Fémallergia miatt​: Ekkor égető érzés jelentkezik, illetve előfordulhat szájszárazság,
    gyulladás és a nyelv bizsergése is. Ha a páciens korábban is tapasztalt már hasonló
    tüneteket, érdemes a beavatkozás előtt vérvételt végezni, amely kimutatja a fémallergiát.
  • Kezelés közben alkalmazott gyógyszerek hatására​ (pl.: érzéstelenítő)
Milyen fogpótlás ajánlott azoknak, akiknek fémallergiája van?
  • Teljes kerámia korona​, melynek nincs fém váz része és színe a fogakéval megegyezik.
    Tökéletes megoldás a metszőfogak helyrehozásához.
  • Cirkónium-oxid korona​, amelynek nincs fém tartalma, stabil, színe fehér, ezáltal nagyon
    esztétikus. Tervezése és gyártása számítógép segítségével történik.
  • Implantációs fogpótlás​ (fogbeültetés), ami az egyik legtartósabb megoldás. A fogbeültetés
    anyaga titán, amelynek nagyon alacsony a kilökődési esélye. Az implantáció a korábban
    elvesztett fogakat pótolja, az eredeti foggyökérhez hasonlóan viselkedik.
  • Ritka esetekben előfordulhat titánium allergia​. Még a fogbeültetés előtt javasolt részt venni egy
    allergiavizsgálaton, ugyanis az allergia vérvizsgálattal kimutatható. A titánium allergia tipikus
    tünetei a következők: fejfájás, ízületi problémák, szájszárazság, száj körüli panaszok (pl. ekcéma,
    ínygyulladás), krónikus fáradtság

    Teljes fogatlanság esetén mi a teendő?

    Idősebb korban is javasoljuk a fogak mielőbbi pótlását, mert kiemelten fontos a beszéd- és
    rágófunkció visszaállítása és az ínysorvadás elkerülése miatt. Ilyen esetben a páciens kétféle
    módszer közül választhat: ő kivehet fogpótlás vagy implantációs fogpótlás.

    A kivehető fogpótlás​, hétköznapi nevén műfogsor lehetővé teszi újra a rágást és pótolja a fogakat
    és az ínyt, így a fogsor esztétikailag is helyreáll. Abban az esetben, ha a páciens az összes fogát
    elvesztette, akkor a fogpótlást állcsontgerinchez rögzítjük. A kivehető fogpótlások két fajtája a
    ő következő: kivehet fogpótlás (teljes fogatlanság ő esetén), részlegesen kivehet fogpótlás (néhány
    saját fog esetén).

    A kivehető fogpótlás előnyei:

    • könnyen eltávolítható
    • a páciens visszakapja a beszéd- és rágási funkciót
    • költséghatékony

    A kivehető fogpótlás hátránya:

    • kevésbé esztétikus és stabil megoldás
    • idegentest érzettel járhat

    Az implantációs fogpótlás idősebb korban is megoldás lehet, de ennek előfeltétele a megfelelő
    csontmennyiség. Amennyiben ez nem áll rendelkezésre csontpótlásra van szükség, ami
    szájsebészeti beavatkozás útján történik és a páciens hosszú idő (kb. 6 hónap) alatt épül fel utána.
    A beavatkozás során többféle csontpótló anyag használható fel: állati eredetű, páciens saját
    csontja. Az implantátumot csak akkor lehet beültetni, amikor a csontosodási folyamat már véget
    ért.

    Az implantációs fogpótlás előnyei:

    • kiváló esztétikai eredmény és természetes hatás
    • nagyobb stabilitás
    • tartós megoldás (élettartama a természetes fogak élettartamával azonos lehet)
    • minimális kilökődési esély
    • teljesen visszaállítja a rágó- és beszédfunkciót

    Az implantációs fogpótlás hátránya:

    • rossz szájhigiénia, fogszuvasodás, fogágybetegség esetén csak a panaszok kezelése és
      megszünése után végezhető el a beavatkozás
    • költségesebb beavatkozás
    • hosszabb időt vesz igénybe a végleges implantátum elkészítése és behelyezése
    • csontpótlásra is szükség lehet

    Az implantációs fogpótlás kizáró tényezői: súlyos, kezeletlen cukorbetegség, daganatos
    betegségek, súlyos szív- és érrendszeri betegségek, véralvadási- és vérképzőszervi zavarok, túlzott
    alkoholfogyasztás, erős dohányzás.

    Milyen betegeknek ajánljuk a fogpótlással foglalkozó szakrendelés felkeresését?

    Fogpótlás szakrendelésünk felkeresése azoknak a pácienseknek ajánlott, akik valamilyen okból egy
    vagy akár több fogukat is elvesztették, illetve rögzített fogpótlási megoldásra van szükségük. A
    fogápolás minősége és az étkezés mellett a genetika is nagyon nagy szerepet játszik a fogazat
    tartósságában. Mindezek után fontos tudatosítania a páciensnek, hogy nem feltétlenül saját
    hibájából van szüksége fogpótlásra.

    Ma már olyan technikai eszközök, anyagok és vizsgálati módszerek állnak rendelkezésre, melyek
    segítségével olyan minőségű fogpótlás készíthető, melyről szinte meg sem lehet megmondani, hogy
    nem eredeti fog. A foghiány tehát már nem lehet akadálya a széles mosolyának.

    Szakrendelésünkön a megfelelő felmérés és vizsgálatok után kiválasztjuk az Ön számára tökéletes
    megoldást és kezelési tervet!

    Milyen kezelésekre van lehetőség a fogpótlással foglalkozó szakrendelésen?

    A fogászatban számos fogpótlási megoldás létezik. Ahhoz, hogy kiválaszthassuk a páciens számára
    megfelelő módszert számos információra van szükség a fogazatról, illetve össze kell vetni az egyes
    megoldások előnyeit és hátrányait is. A Fehér Dent Altatásos Fogászatnál a páciensek mindezekről
    részletes tájékoztatást kapnak.

    Az elérhető fogpótlások fajtái:

    Rögzített fogpótlás

    • Ideiglenes fogpótlás (Rendelőnkben azonnal elkészíthető változat is létezik!)
    • Csiszolás nélküli fogpótlás
    • Esztétikus koronák
    • Fém-kerámia korona
    • Teljes kerámia (fémmentes) korona (fémallergia esetén is alkalmazható)
    • Cirkónium-oxid korona
    • Kerámia héjak
    • Arany - kerámia koronák
    • Galvanizált arany - kerámia korona
    • Richmond korona (gyökércsatornába rögzülő korona)
    • Implantátumokra készülő különféle pótlások

    Kivehető fogpótlás

    • Teljes kivehető fogsor
    • Részleges kivehető fogpótlás

    Hasznos információk

    Implantációs fogpótlás és fogágybetegségek

    A fogak elvesztésének egyik leggyakoribb oka a fogszuvasodás mellett, a fogágybetegség. A fogágybetegség (parodontitis) a fogágy bakteriális gyulladása, amely a lakosság körében igen gyakran jelentkezik, akár már fiatalabb korban is. Kialakulásának oka általában a rossz szájhigiénia, a nem megfelelő fogápolás, a dohányzás, hormonális elváltozások, örökletes hajlam, és bizonyos gyógyszerek mellékhatása.

    A fogágybetegség egy krónikus gyulladás, amelynek a hátterében a fogakon felhalmozódott lepedék (dentális plakk) és a fogkő áll. Ezeknek a hatására a fog kevésbé válik tisztíthatóvá, így a fog és az íny között elszaporodnak a baktériumok, és kialakul a gyulladás.

    A foglepedék kialakulásának esélye néhány belgyógyászati betegség esetében fokozottan jelentkezik. Ilyen például a cukorbetegség, az immunrendszeri-, és az anyagcsere betegség. Rosszul illeszkedő tömés vagy fogpótlás miatt szintén kialakulhat fogágybetegség.

    A fogágybetegség először fogínyvérzéssel, érzékeny fogínnyel jelentkezik, azonban kezeletlenül a foggyökeret körülvevő szövetek gyulladását is okozhatja. A gyulladás hatására a fogíny visszahúzódhat, valamint a fogak és csontszövet elvesztéséhez vezethet.

    A fogágybetegség megnehezíthet néhány fogászati beavatkozást. Amennyiben az elvesztett fog pótlására az implantációs fogpótlást választja, a fogágybetegség miatt kialakult csontpusztulás problémát okozhat az implantátum behelyezésénél, ezért akár csontpótlásra is szükség lehet. A csontpótlás egy igen hosszadalmas folyamat, a gyógyulási idő körülbelül 6 hónapot vesz igénybe.

    A fogak kilazulása, valamint a csontpusztulás röntgennel kimutatható, olyan korai stádiumban is, amikor még a fizikális vizsgálat nem tenné lehetővé. Éppen ezért, a fogászati beavatkozás előtt mindenképpen érdemes röntgenfelvételt készíteni a fogakról.

    Az implantációs fogpótlás előtt szintén szükség van a fogágybetegség kezelésére. Ehhez fogorvosunk kikérdezi a pácienst a szájápolási szokásairól, és a tapasztalt tünetekről (pl. Szokott-e vérezni az ínye? Érzékel-e gyulladást az íny és a fogak területén?). Amennyiben a fogágybetegség kezdeti állapotban van, megtörténik a fogkő és a lepedék eltávolítása a fogakról. Ha azonban a fogágybetegség előrehaladott állapotban van, szóba kerülhet a gyulladt szövet speciális eltávolítása vagy műtéti tisztítása. A fogpótlás mentén kialakult fogágybetegségnek is hasonló a kezelése.

    További információval kapcsolatban kérje fogorvosunk tájékoztatását! Jelentkezzen be a +36 70 775 74 43-os telefonszámon vagy az info@feherdent.hu email címen!

    Az implantátum ápolásának helyes szabályai

    Az implantációs fogpótlás az egyik legtartósabb fogpótlás, amely akár 10-20 évig is tart, így tehát közel hasonló élettartamú, mint a természetes fogak. Ehhez azonban gondoskodnunk kell a megfelelő szájhigiéniáról és a fogpótlás tisztításáról a fogbeültetés után is, valamint ajánlott rendszeresen részt venni fogorvosi kontrollvizsgálaton!

    Az implantációs fogpótlás speciális tisztításáról a fogorvos nyújt tájékoztatást a fogbeültetés után. Ugyanúgy, ahogy az implantátum beültetése előtt, naponta kétszer mossunk fogat fogkrémmel, a dentális plakk és a fogkő kialakulásának megelőzése érdekében!

    Az implantátum tisztítása során, az egyik legfontosabb terület az íny és az implantátum találkozásánál található, mivel itt könnyen megtapadhatnak a baktériumok. A baktériumok a foglepedék lerakódását, valamint hosszú távon fogágybetegség kialakulását okozhatják. A műgyökér ugyan titánból készül, ennek ellenére ugyanúgy tisztítanunk kell a területet, hogy ne alakuljanak ki gyulladások, amelyek kezeletlenül akár implantátum elvesztését is okozhatják.

    Az implantációs fogpótlás után, az alábbi eszközöket ajánlott használni a fogak és a száj tisztántartására:
    ● Hagyományos fogkefe
    ● Fogköztisztító kefe (interdentális kefe) vagy fogselyem
    ● Szájzuhany

    A napi kétszeri fogmosást az implantátum beültetése után se hagyjuk el, azonban az első napokban kerüljük a beültetés területét!

    A fogköztisztító kefe többféle méretben kapható, attól függően, hogy milyen szélesek a fogközök. Ha szükséges, kérjük fogorvosunk segítségét a megfelelő méret kiválasztásában! Az interdentális kefe célja, hogy a fogak közül, és az implantátum ínnyel való találkozási pontjánál eltávolítható legyen a foglepedék. A fogselyem szintén hasonló feladatot lát el.

    A szájzuhany használata különösen ajánlott implantátum, valamint fogszabályzó viselésekor, ugyanis rendszeresen alkalmazva, csökkenti a kórokozók számát a szájban, így csökkenti a fogínyvérzés és az ínygyulladás kialakulásának kockázatát is. Implantátum behelyezése után, kérje fogorvosa tájékoztatását a szájzuhany megfelelő használatáról, mivel helytelen alkalmazása akár sérülést okozhat az ínyen!

    Ha a fent említettek szerint jár el, akkor a beültetett implantátumok várható élettartama a természetes fogak várható élettartamával azonos lesz. Szintén meg kell említeni a rendszeres fogorvosi kontrollvizsgálatok fontosságát, ahol az esetlegesen kialakult foglepedék és fogkő eltávolítására kerülhet sor.

    További információval kapcsolatban kérje fogorvosunk tájékoztatását! Jelentkezzen be a +36 70 775 74 43-os telefonszámon vagy az info@feherdent.hu email címen!

    Fogpótlások és funkcionális elvásárok (beszéd, rágófunkció)

    A hiányzó fog nem csak esztétikai problémát jelent, de a csökkenő rágófunkció által, az emésztésre is hatással lehet. A foghiány kiválthatja továbbá a szomszédos fogak bedőlését, illetve elmozdulását, és a hiányzó fog következtében csontleépülés, valamint az állkapocs ízület fájdalma is bekövetkezhet.

    A foghiánnyal küzdő páciens általában szégyenkezik meglévő rendellenessége miatt, így zárt szájjal beszél, amely a beszéd érthetőségét is demoralizálhatja.

    A mai fogorvoslás tudományának köszönhetően, a foghiány pótlására ma már több alternatíva közül is választhatunk. Jó hír, hogy bármely modern eljárás választása az eredeti fog funkcionális elvárásaival és esztétikájával egyenértékű végeredményt eredményez.
    A beavatkozást megelőzően szükségszerű a foghiány, a fogak és az állkapocs állapotának felmérése. A vizsgálatot követően terv készül a fog pótlására, majd fogorvosunk javaslatot ad a páciensnek az igénybe vehető fogpótlások kiválasztására. A fogak állapotának helyes megállapítása érdekében lenyomat készül a fogakról, mely fájdalommentes, így nem igényel érzéstelenítést sem.

    A fogbeültetés (vagy más néven implantáció) a ma ismert, legmodernebb, tartós eljárás a foghiányok pótlására. A fogbeültetés előnye, hogy szinte minden 18 év feletti páciensnél el lehet végezni, továbbá a kilökődés esélye is csekély, hiszen az implantáció anyagát (mely döntően titán) szervezetünk jól tolerálja. Az implantátumok nagyszerűen megfelelnek a valódi fog funkcionális és esztétikai követelményeinek, mivel a foggyökerek mesterséges pótlására szolgálnak, tehát az eredeti gyökerekhez hasonlóan viselkednek és az állcsontba való rögzülésük is megegyezik.

    A fogpótlásnak további szerepe is van, például helyreállítja a foghiány által okozott megváltozott arcvonásokat, segít visszanyerni a rágófunkciókat és megelőzi az állkapocs ízületi károsodását is. Különösen fontosak ezek a szerepek idős korban, amikor már kevés fog áll rendelkezésre, vagy egyáltalán nem áll rendelkezésre saját fog.

    A megfelelő fogpótlás kiválasztása és az életkor

    Mindazon személyek, akik jó szájhigiéniával rendelkeznek, illetve megfelelő az egészségi állapotuk, alkalmasak fogpótlásra, azaz akár időskorban is lehetőség van ilyen beavatkozásra. Egyes betegségek azonban kizáró okai lehetnek a fogpótlásnak, így például a súlyos kezeletlen cukorbetegség, bizonyos gyógyszerek szedése, súlyos véralvadási- és vérképzőszervi zavarok, szív- és érrendszeri betegségek. Idősebb korban fokozottan ajánlott fogpótlás előtt meggyőződni a páciens egészségi állapotáról, hiszen ebben a korban a kizáró tényezők gyakrabban előfordulhatnak.

    A fogpótlások közül a korona és a híd tartozik a legismertebb eljárások közé. Frontfogak területén történő fogpótlás esetén a fémmentes fogpótlások kiváló lehetőséget teremtenek a lehető legkedvezőbb esztétikai hatás elérésére. A fémallergiával küzdők számára megoldás lehet a teljes kerámia korona, mely nem tartalmaz fém vázat. Szintén allergiás páciensek esetében megoldás lehet a cirkónium-oxid korona, mely fémmentes, továbbá fehér színe miatt esztétikus látványt is nyújt. Fogszuvasodás vagy károsodás során rongálódott fogat, illetve foghiányt töméssel már nem lehet korrigálni, így ilyen esetekben a betétek (inlay és onlay) használata javasolt.
    Fogbeültetésre vagy implantációra 18 éves kor felett van lehetőség. Tapasztalatok alapján fiatalabb korban a páciensek általában kisebb esztétikai korrekciók (pl. fog letörése, vagy egy-egy foghiány) miatt választják a fogpótlást.

    Kivehető fogpótlás készítése általában idősebb korban ajánlott, amikor a páciens már kevesebb saját foggal rendelkezik, vagy nem rendelkezik saját foggal. Az e fajta fogpótlásnak két típusát különítjük el: részlegesen kivehető fogpótlások és kivehető fogpótlások.
    Implantációra lehetőség van idősebb korban is, ennek feltétele azonban, hogy a páciens rendelkezzen megfelelő csontmennyiséggel, ellenkező esetben csontpótlásra lehet szükség. Az implantáció elvégzéséhez szintén előfeltétel, hogy a páciensnél egyetlen kizáró tényező se álljon fenn.

    Az implantátum

    A fog implantátum tulajdonképpen nem más, mint sebészeti úton az állcsontba helyezett mesterséges foggyökér, amely titánból készül. Stabilan tartja a ráhelyezett egy vagy több műfogat, továbbá a rögzített fogsorok és hidak sem mozognak a szájban.
    Az implantátumok élettartama általában 10 és 20 év közé esik, mely függ a páciens szájápolási szokásaitól, valamint az implantátum helyétől is.

    A legmodernebb technológiának köszönhetően a jelenleg használatos implantátumok titánból készülnek, nem okoznak semmiféle károsodást és egyedi tulajdonságainak köszönhetően ellenáll a savaknak és egyéb anyagoknak, továbbá rendkívül erős a súlyához képest.

    Az implantációt tapasztalt implantológus, szájsebész végzi és a beavatkozás során helyi érzéstelenítést alkalmaznak. Meglepő tény, de a beavatkozás kis fájdalommal jár. Az implantáció kis operációnak felel meg, és ha csak 1 fogról van szó, akkor a műtét mindössze 1 órát igényel. A páciens számára kisebb kellemetlenséget csak a műtétet követő varratok és a gyógyulási folyamat okozhat.
    Frontfogak területén végzett beavatkozás esetén a fogorvos egy ideiglenes fogsort vagy hidat készíttet Önnek. Teljes műfogsor esetén ezt az egész gyógyulási időszak alatt viselheti.
    Fontos tudnivalók az implantációs beavatkozást követően:
    - Ne egyen addig, amíg az érzéstelenítő hatása tart.
    - Ne fogyasszon teát, kávét, alkoholt, valamint ne egyen fűszeres, csípős ételeket egy napig!
    - A duzzanat csökkenése érdekében tegyen kívülről hideg borogatást a műtéti területre.
    - Az ajánlott gyógyszereket szedje be, szükség esetén vegyen be fájdalomcsillapítót.
    - Fordítson figyelmet a szájhigiéniára, öblögessen fertőtlenítő oldattal utasítás szerint, az implantátum környékét kivéve rendesen mosson fogat!

    A varratok eltávolítása 7-10 nap elteltével történik.
    Az implantátum becsontosodására (azaz a rögzülésre) általában több hónapot kell várni. Hasonló helyzet áll fenn az alsó és felső állkapocs esetében, ahol az arcüregemelést (sinus-lift) követően 6 hónap a gyógyulási idő. Az implantátum befedve gyógyul az íny alatt. Második operációra, illetve a fogpótlás (műfogsor, korona vagy híd) elkészítésére és rögzítésére a gyógyulást követően kerül sor.
    Az operációk több mint 90%-a sikeresen végződik, azonban előfordulhat olyan eset is, amikor az implantátum nem rögzül teljesen a csonthoz és a feltárás alkalmával kiderül, hogy laza maradt. Ennek okai a következők lehetnek:
    - gyulladás, elfertőződés
    - dohányzás
    - sebészeti trauma
    - egészséges csontállomány hiánya
    Ilyen helyzetekben egy új implantátum behelyezésére van szükség.

    Mikor ajánlott és milyen előnyei vannak az implantációs fogpótlásnak?

    Az implantátum alkalmas arra – ha csupán bizonyos fogak pótlására van szükség – hogy pótolja a hiányzó fogakat anélkül, hogy a szomszédos fogak lecsiszolására lenne szükség.

    Egyes esetekben (például ha a fogsor végén hiányzó fogról van szó) kizárólag implantátum segítségével lehetséges a rögzített pótlás (azaz híd készítése). Előnye – a kivehető pótlással szemben -, hogy kezelése könnyebben és kényelmesebben használható.
    Kivehető vagy fix fogpótlás készítése javasolt azon páciensek számára, akik csak néhány saját foggal rendelkeznek.

    Teljes fogpótlás esetén lehetőség van (kisszámú implantátummal) olyan műfogsor elkészítésére is, mely nem mozdul el rágás vagy beszéd közben, ezzel is biztonságérzetet nyújtva a páciens számára. Az adott helyzettől függően lehetőség van fix pótlásra, körhíd, overdenture és kombinált fogpótlásra is.

    Az implantátummal rögzített műfogsor és annak előnyei

    A hagyományos fogsorokkal ellentétben (melyek az ínyre és szájpadlásra támaszkodnak), az úgynevezett overdenture-t implantátumok rögzítik, amelyek sokkal stabilabbak és természetesebb érzést biztosítanak. A páciensnek nem kell attól félnie, hogy beszéd vagy evés közben az implantátum meglazul, esetleg kiesik a szájból.

    Fogpótlás előtt szükséges vizsgálatok

    A fogpótlást legtöbb esetben további vizsgálatok előzik meg, melyek alapján majd felállítható a páciens számára legmegfelelőbb kezelési terv. Ilyen vizsgálat lehet például a rejtett fogszuvasodások, a töméshibák, illetve fogínysorvadás kimutatására alkalmas panoráma röntgenfelvétel is.

    A beavatkozást megelőzően további műveletet igényel a megfelelő szájhigiénia megteremtése, továbbá a száj előkészítése, mely a fogkő és lepedék eltávolítását, az ínygyulladás megszüntetését és alkalmanként a fog, fogak eltávolítását is jelentheti. Mivel az implantátum nagy részben titánból készül, ezért egyes esetekben a kezelés előtt fémallergia vizsgálat is ajánlott.
    A tökéletesen illeszkedő koronák és hidak elérése érdekében lenyomat készül a fogakról, mely művelet fájdalommentes, így nem igényel érzéstelenítést. Egyes esetekben indokolt lehet kiegészítő kezelés is, például gyökérkezelés.

    Frontfogak területén történő fogpótlás esetén a legesztétikusabb megoldás a fémmentes fogpótlás (teljes kerámia korona, cirkónium-oxid korona).

    A pótolandó fogak megállapítására a fogakról elkészült panoráma röntgen kiértékelése, továbbá a száj alapos vizsgálata után kerül sor.
    Bizonyos tényezők kizáró okai lehetnek az implantációs beavatkozásnak, ezért a műtét előtt elengedhetetlen az esetleges egészségügyi problémák kiderítése. Ezek lehetnek: daganatos betegségek, kezeletlen cukorbetegség, súlyos szív- és érrendszeri betegségek, véralvadási- és vérképzőszervi zavarok, terhesség, erős dohányzás, túlzott alkoholfogyasztás.

    A fogelszíneződés és a fogak formai korrekciója esetén a legcélravezetőbb megoldás a kerámia héj. A kezelés megkezdése előtt szükség lehet fogfehérítésre is. A kerámia héj előnye, hogy a fogból kevesebbet kell lecsiszolni, mint például a hagyományos korona alkalmazása során, továbbá esztétikailag is látványos végeredmény érhető el.

    A pontos illeszkedés, illetve az esztétika miatt az előkészítés gyakran több időt vesz igénybe. Kivehető fogpótlások készítése esetén a személyes konzultációt, illetve a kezelési terv elkészítését követően lenyomat készül a páciens fogáról. Ezt követően a fogtechnikus nekilát a fogpótlás megtervezésének és próbafogsort készít, amelyen még lehetőség van a fogak méretének, állásának és formájának korrigálására.

    Az implantátum kizáró okai

    Kortól függetlenül bárki kaphat implantátumot, feltéve, hogy nem áll fenn a fogbeültetést kizáró tényező. Fémallergia esetén is alkalmazható fogbeültetés, mivel a titánból készült foggyökér kilökődésének esélye minimális.

    A fogbeültetést megelőzően minden esetben panoráma röntgenfelvétel készül az érintett területről, továbbá a fizikális vizsgálat során az implantációt kizáró tényezők kiderítésére, megállapítására kerül sor.

    Alapfeltétel, hogy a páciensnél ne álljon fenn fogágybetegség, illetve, hogy megfelelő szájhigiéniával rendelkezzen. Mindezen tényezők elengedhetetlenek az implantáció sikerességéhez. A fogbeültetést megelőzően további fogászati kezelésre lehet szükség, ha a páciensnél fennáll valamelyik tényező.

    Abban az esetben, ha nincs megfelelő mennyiségű vagy minőségű csont az adott területen további kiegészítő kezelés lehet indokolt, csontpótlásra lehet szükség.

    Az alábbi tényezők kizáró okai lehetnek az implantációs fogpótlásnak:
    - súlyos immunrendszeri betegségek,
    - súlyos, kezeletlen cukorbetegség,
    - súlyos szív- és érrendszeri betegségek,
    - súlyos vérképzőszervi betegségek és véralvadási zavarok,
    - daganatos betegségek,
    - súlyos harapási rendellenességek,
    - súlyos csontritkulás,
    - nem megfelelő csontmennyiség az adott területen,
    - túlzott alkoholfogyasztás,
    - erős dohányzás,
    - rossz szájhigiénia,
    - ha még nem fejeződött be az állkapocs növekedése (18 éves kor)

    A fogbeültetést követően elengedhetetlen a jó szájhigiénia, annak érdekében, hogy az implantátum ne lökődjön ki. Az egészséges fogak és szájhigiénia érdekében figyeljen oda a megfelelő szájápolásra! Ajánlott félévente, évente részt venni fogászati vizsgálaton, továbbá félévente fogkő eltávolítást végeztetni.