Kedves Pácienseink! Rendelőnk 2020. július 27. és augusztus 9. között zárva tart, sürgős esetekben kérjük, hívja telefonos ügyeletünket: +36 70 775 7443



Rólunk mondták

Pácienseink véleménye


Se fájdalma, se rossz emléke nem volt a foghúzás után

Erika nagyon fél a fogászati beavatkozásoktól, így amikor kiderült, hogy két fogát is ki kell húzni, biztos volt benne, hogy ezt csak éber szedációban vállalja. Mint mesélte, nem bánta meg döntését: se fájdalmai, se emlékei nem voltak a beavatkozás végén.

– Több fogászaton megfordultam már, nem egyszer csalódtam – kezdte történetét Erika. – Ismerőseimtől korábban is hallottam a Fehér Dent Esztétikai Fogászatról, ráadásul mivel a közelben lakok, rendszeresen elsétáltam a rendelő előtt. Sokadik rossz tapasztalatom után döntöttem úgy, hogy kipróbálom ezt a rendelőt is, és itt végre megtaláltam, amit kerestem.

A szegedi vállalkozó úgy fogalmazott, úgy fogadták ismeretlenül is, mintha a barátnőivel találkozott volna. – Mindenki kedves és közvetlen, számomra pedig ez különösen fontos, hiszen nem szeretem, ha feszült a hangulat orvos és beteg között. Márpedig részemről ez elég sokszor adott, hiszen nagyon félek a fogászati beavatkozásoktól.

Hogy mennyire jó helyre került, az akkor derült ki véglegesen Erika számára, amikor nemrégiben két fogát is el kellett távolítani. – Egyben le akartam tudni az egészet, de abban biztos voltam, hogy nem bírnám ki, ha közben mindent látnék és hallanék. Szerencsére a Fehér Dent Esztétikai Fogászatnál van lehetőség éber szedációt kérni, és én éltem is ezzel.

Az eljárásról Erika azt mesélte, csupán arra emlékszik, hogy beadták vénásan neki az injekciót, majd a következő képe az, hogy beül férje mellé az autóba. – Csak elmesélés alapján tudom, hogy a kettő között közel két óra telt el. Nem voltak rossz élményeim, sőt fájdalmam sem, ráadásul – bár bölcsességfogat műtöttek ki – fel sem dagadt az arcom. Azt gondolom, nagyobb beavatkozásokat már nem is vállalnák másképp, csak így.

A szegedi nő édesanyját is rábeszélte már azóta, hogy éber szedációban csináltassa meg fogimplantációját – az idős nőnek korábban már volt egy ilyen beavatkozása és akkor azt mondta, nem akarja ezt újra átélni. Ezzel a módszerrel viszont nagyon elégedett volt. – A kislányomnak is így kezelték a fogát, mert annyira fél, hogy a száját sem hajlandó kinyitni. Ma már hajlandó beülni a fogorvosi székbe, de mindig kiköti, hogy amíg ébren van, ne csináljanak semmit – mesélte nevetve Erika, aki minden ismerősének is azt javasolja, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel a Fehér Dent Esztétikai Fogászatnál.


Gábor Kristóf

„Az egész egy sima vizsgálattal kezdődött a Fehér Dent Esztétikai Fogászatban, amikor is kiderült, hogy keresztharapásom van és fogszabályozóra lenne szükségem. Visszagondolva korábban sokszor fájt az állkapcsom (feltehetőleg a rossz harapás miatt), de egy korábbi fogorvosom sem ajánlotta a fogszabályzót.

A kezelés előtt Fehér Judit doktornő mindenről – azaz, hogy mit milyen lépés fog követni – részletesen beszámolt, így semmi sem ért váratlanul. A fogszabályozó felhelyezését követő első hetet leszámítva semmilyen fájdalomról vagy kellemetlenségről nem tudok beszámolni. Természetes, hogy a kezelés első pár napjában kicsit érzékenyebb a fog, de egyébként semmi másban nem gátol a viselése, maximum 1 perccel hosszabb azóta a fogmosás. A popcorn és a rágó „tiltott gyümölcs”, de úgy gondolom, ennyit ki lehet bírni.

A Fehér Dent kezelési folyamatai gyorsak, a kollégák precízen és ügyesen dolgoznak. Mindösszesen fél éve viselek fogszabályozót, de már most látom a fogaimon a változást.” (Gábor Kristóf)


Károlyi Olga

„A Fehér Dent munkatársai mindig rugalmasak, mindig a páciens igényeihez alkalmazkodnak és extra sürgős esetekben is azonnali segítséget nyújtanak. Tudom, hogy itt jó kezekben vagyok: az itt dolgozók folyamatosan továbbképzéseken vesznek részt, hiszen fontos számukra a szakmai fejlődés, emellett pedig a rendelőben korszerű berendezések segítik a kollégák munkáját és a páciensek gyógyulását. Az olykor kellemetlenségekkel is járó kezelések ellenére is jó érzéssel tölt el ide jönni.” (Károlyi Olga)


Miért szeretünk itt dolgozni? (kollégáink véleménye)

Martonosi Bernadett

„A Fehér Dent Esztétikai Fogászat erőssége a csapatmunkában és a rendelőben elérhető szolgáltatások széles tárházában rejlik. Az ideérkezésemkor itt dolgozó asszisztensnők maximálisan segítettek a folyamatok minél gördülékenyebb átadásában, valamint abban, hogyan tudjuk egymást, valamint Fehér Judit doktornő  és a többi doktor munkáját a leghatékonyabban segíteni. A rendelőben található korszerű berendezések és a szakmai fejlődés lehetősége lehetővé teszi, hogy a gyerekfogászattól kezdve egészen az implantológiáig minden fogászati probléma esetén segítséget nyújtsunk a hozzánk forduló páciensek számára.” (Martonosi Bernadett)